Kevesebb, mint két hét múlva túl leszek minden érettségin. Sőt, hétfőhöz egy hétre... Igazából gyomorgörcs jön rám, amikor csak rágondolok, elsősorban a magyar miatt. Három nap múlva azon is túl leszek. Hihetetlen. Még mindig azon görcsölök, mi lesz, ha olyat húzok, amiről gőzöm sincs... Tiszta rémálom.

Befejeztem az Iszony-t. Hihetetlenül jó könyv. Ennyire jól leírni egy életérzést, azt a dacot, gőgöt, büszkeséget, ami az emberekben, főleg a nőkben megtalálható... Nem tudom, hogy tényleg mindenkiben megtalálható-e, de én nagyon hasonlónak érzem magam Nellihez. Még ha ezt sokan nem is így látják. Nyilván odáig nem mennék el, hogy a férjem megöljem, de ugyanez az elutasító undor van bennem is, ha olyanokkal kell együtt lennem, akiket egyszerűen nem tudok szeretni, és lenézem őket. Mert felsőbbrendűnek érzem magam, tudom, hogy nem ismernek, úgysem értik, ki vagyok, mit érzek. Ezek az emberek tehetetlenek, bármit csinálnak, én ellentmondok nekik, még ha az hülyeség is, nehogy valami közös legyen bennünk.
Nem mondom, jó lenne Németh Lászlót is húzni irodalomból. Most friss, tudok róla sokat beszélni, átérzem az ő egész világát, az Iszony világát. Mondjuk az irodalomtól kevésbé félek, onnan elég sokat tudok. (Bár ha pl. Babitsot vagy Adyt kihúzom, lehet hogy ott helyben sírvafakadok...) De nyelvtanból tényleg semmit nem tudok... Talán a tömegkommunikációt. Azt kéne húzni.

((Lehet hogy visszavonom a „Béla is my worst friend” kifejezést, hálistennek Horvátország és Ausztria két hetében hanyagolja társaságomat. ;) Viszont ma egész nap szenvedtem...))