Szóval tegnap délelőtt voltam kint a Kuruczban Daltonnál. Jó volt újra látni. Kihoztam a karámból, lepucoltam, felnyergeltem, felkantároztam. Szokása, hogy ha vezetem, egyszerűen megáll, és nem hajlandó továbbmenni, úgy kell bevonszolni a pályára. Nem sunyít sosem, egyszerűen csak makacs. Aztán felültem rá, és lépésben mentünk néhány kört. Teljesen normálisnak tűnt, ezért gondoltam, kicsit közelebb viszem a töltéshez, hogy szokja, hiszen egy hónapja, mikor utoljára ültem rajta, már ügetésben is gond nélkül fel tudtam vele menni a töltéshez. Még jó tíz méter választott el a töltéstől, és nem is akartam közelebb menni, amikor jött a félelem, és megijedt. Először nem nagyon, csak oldalra ugrott, de a következő körnél egy másodperc töredéke alatt megrezzent, beugrott vágtába, de valami irtózatos sebes vágtába, és olyan durván elkezdett bakolni alattam, hogy a többiek szerint esélyem sem volt. Egy darabig tartottam magam, de úgy kidobott a nyeregből, hogy végül leestem. Semmi bajom nem lett, csak szörnyen homokos lettem. Andi leporolt és adott pár instrukciót, addig Tomi kint megfogta Daltont. Alig bírta behozni, megint makacsul megállt. Aztán száron felvezettem a töltéshez, nehogy megint alattam ugorjon meg. Megijedt, de megtartottam. Próbáltam nyugtatni, nem sok sikerrel. Aztán a töltéstől távol újból felszálltam rá. Aztán ügettünk, én nagykörön, nehogy a töltésnél megint megijedjen. Tök jól ment. Élveztem, hogy ilyen kényelmes. Élveztem, hogy egy apró mozdulatra azonnal megcsinálja, amit csak szeretnék. De közben végig bennem volt az, hogy akármelyik pillanatban újból megugorhat, újból bakolhat. Sírni lett volna kedvem, annyira szeretem Daltont, és hogy éppen ennek a lónak vannak a legszörnyűbb tulajdonságai! Minden jól ment ügetésben, aztán óra végén vágtáztunk is. Ezt is annyira szeretem, hiszen a lehető legkényelmesebb vágtája van, és azonnal beugrik. Bal kézre végig jól vágtáztunk, csak kicsit húzott befelé, és éreztem rajta, hogy megint fosik valamitől. Megint minden pillanatban az volt bennem, hogy mikor ugrik meg.. Nem féltem, inkább csak izgultam, de próbáltam magam minél jobban lenyugtatni, hiszen a ló, és főleg Dalton ezt is nagyon megérzi. Aztán jobb kézre megint beindult, lenyomott egy sebes vágtát és egy ugyanolyan hatalmas bakolást, mint az óra elején, csak most már résen voltam, kiültem és megállítottam. Mindenki azt mondta, nem vagyok normális, hogy ezek után még vágtázom ezen a lovon. De én még vágtáztam, és utána már nem volt baj.
Óra után még lóhátról beszélgettem Andival. Nem szereti Daltont, mert kezdőket nem tud rajta oktatni, és már elterjedt a hír, hogy "jaj csak a Daltont ne, az életveszély".. Ha nem veszem meg, rövid időn belül el fogják adni, mégpedig egészen biztosan egy lókupecnek, aztán hadd ne mondjam, hol fogja végezni néhány éven belül.. Dalton egy egygazdás ló, akiknek napi minimum másfél óra extra intenzív kiképzés kéne egy nagyon tapasztalt lovassal. Andi szerint én tökéletes lennék erre, de még ha meg is tudnám venni, honnan lenne nekem napi másfél órám rá? Nembeszélve arról, hogy tényleg életveszély.. Csak meg kellen valahogy nyugtatni, ki kellene verni belőle ezt a hatalmas félelmet, mert így nem lehet vele dolgozni. A világ legjobb lova lenne, ha ez nem lenne benne! Így, hogy Andi nem is tud, nem is akar rajta oktatni, a lovardában felesben se tudnám eltartani, max ha lenne egy feles bértartóm. De őszintén, ki az a hülye aki egy ilyen lovat tartana velem felesben?? Ezt csakis szerelemből lehetne, mint ahogyan énis szeretem őt.
Nem tudom mi lesz, de mivel még mindig nincs pénzem, tartok tőle, hogy nem fogom megvenni, és a papáék eladják. És azért persze elgondolkodtató, hogy vajon jó lenne-e nekem, ha egy ilyen lovam lenne? Aki nem teljesen komplett.. Dehát annyira szeretem...
Na ezt magyarázza meg valaki...
