Hétfő este azt gondoltam: másnap kiderül, hogy tényleg tanításra születtem-e. Hát kiderült. Úgy meg lettünk dicsérve a Bettivel a keddi matekóránk után, hogy fura volt hallgatni az előző emberek múltheti lefikázása után. Azt hiszem, mindent beletettem abba a 25 percbe, amit már évek óta vártam. Látszott rajtam a lelkesedés, a határozottság, hogy imádok tanítani és kint állni a táblánál, hogy élvezem az egészet módszertanilag és szakmailag egyaránt. Azért 1-2 dolgot szőrözésképpen elmondott a tanító, hogy mit kéne másképp, de ezek már tényleg olyanok voltak, hogy ha tényleg megcsinálom, bele se férek az időbe. Olyan jó volt hallgatni, olyan jó volt látni, hogy mások mennyire el vannak tőlem ájulva..:) És az, hogy végre megmutathattam. Hogy a Szent István Gimnáziumból, matek tagozatról nem véletlenül jöttem a tanítóképzőbe..

Ma délután a Nórival a gyakorlósuli napközijében voltunk, elsősöknek tartottunk foglalkozásokat, kivittük őket az udvarra, játszottunk, aztán leckét írtunk, tanultunk velük. Itt is meg lettünk dicsérve, bár a kettő között nagy volt a különbség, hiszen kedden negyedikeseket tanítottam, ma meg elsősökkel játszottam. De mindkét korosztály nagyon helyes és aranyos volt, csak hát teljesen mások.

fuuuuuuuu dejóóóóóóóó tanítaniiiiii!!!:)