Nagyon jó, tegnap este óta megjártam a rendelőt, és a kórházat is..
De kezdem inkább csütörtök esténél, amikor is harmadszor is visszamentem a suliba (3x oda-vissza = 6 óra, nagyon durva..) folyosós bulira Zolival. Betti, Kitti és Anikó is jöttek, jó volt végre velük is folyosózni:) A csoportunkból ott volt még Szabó Nóri, Csizmadia Nóri, Ibi, Reni, Dóri, Csilla, de velük nem voltunk, hogy úgy mondjam, ők a másik klikk.. Ittam 4 vbk-t, ami összesen 7 deci bor volt, szóval jól éreztem magam:)), még hazafelé sem sikerült teljesen egyenesen menni:) Fél 5re értünk haza, és 8kor keltem, vagyis 3 órát sikerült aludnom.. Rohantam be a Bikszádiba, azt hittem, el fogok késni Johanna órájáról, mert a Bositól a Hungáriáig gyors 7essel 20 perc volt az út.. A kelenföldi városközponttól rohantam a suliba, és éppenhogy beestem.. Aztán megbeszélés, aztán Johannával fel a tanáriba Ágihoz (Éva nem volt bent aznap). Beültem Ági egy félig német, félig ének, félig osztályfőnöki órájára az osztályához (akiket nagyon szeretek, 95%-át ismerem, ez az Ili, Kata, Csenge, Nóra, Barbara, Kinga, Laura, Wagner Peti, Bandi, Tofi, stb.-féle társaság..:), vicces volt, meg fura, mert soha nem láttam még Ágit tanítani.
Aztán megebédeltünk, és elmentünk az ajándékáért - belövetni a fülem:) Azt hittem, fájni fog, de alig éreztem valamit, és 1 óra múlva már tényleg egyáltalán nem éreztem. Nagyon szép lett, 2-3 hétig benne kell legyen, meg ápolgatni kell, aztán már mást is rakhatok bele. Drága szüleim nem tudtak róla, fölösleges lett volna azt hallgatni, hogy "mekkora hülyeség, ne csináld". Szóval követtem Ágit, aki szintén 20 évesen lövette be a fülét. Úgyis már az anyám. (Aznap a 6.-os Alexa is megkérdezte, hogy ugye Ági néni lánya vagyok:) Az eksön után még visszamentünk a suliba, Johanna, Gizi, és mások is megcsodálták:)
Aztán fél 5-re átmentem a TÓFKra, rajzolni. Úgy 6 óra körül kezdtem érezni, hogy jobb oldalt nagyon szúr a hasam. Azt hittem, el fog múlni, de fél 7kor ki kellett kéredzkednem, felhívtam anyukámat, hogy hívja fel a Dabócziékat, hogy nem tudok ma menni a gyerekekre vigyázni (6 gyerekre kellett volna 8tól fél 12ig vigyáznom, mert a szülők el akartak menni vhova). 7kor vége volt az órának, alig tudtam hazamenni, annyira fájt, meg kellett kérnem apámat, hogy jöjjön ki az Örsre kocsival, aki aztán rögtön a rendelőbe vitt. Ahol fél8-tól 9-ig vártunk, mire bekerültünk (8ig volt rendelés..). Nem tudták eldönteni, mi bajom lehet, de azt mondták, valszeg nem vakbél. Azért beutaltak kórházba, ahová aznap este nem mentünk be, egyrészt, mert 3 óra alvás után kicsit hulla voltam, másrészt mert azért reménykedtem benne, hogy elmúlik magától -, meg hát féltem is.. Az alvással nem volt gond, ilyen álmosan akármilyen fájdalom mellett is el tudtam volna aludni. Éjjel nem fájt, de amint felébredtem, felerősödött. Reggel egy órán keresztül csak szenvedni és sírni tudtam az ágyban, annyira fájt.. Pont ekkor hívott Zoli, úgyh gondolom jól megijesztettem, mert beszélni se tudtam rendesen a sírástól. Aztán apukám rögtön bevitt a kórházba, ahol kijelentették, hogy csak tegnap volt és holnap lesz sebészeti ügyelet, ma nincs.. De végül mégis jött 1 orvos, és megnézett, azt mondta, tuti nem vakbél, kívülről semmit nem lehet megállapítani, mert még nyomogatásra és ütésre sem fáj. Csak úgy belül.. Vagy vese, vagy petefészek, vagy mittomén. Elvileg el fog múlni, ha nem, akkor fogalmam sincs, mi lesz.
Most talán egy picit kevésbé fáj, de elég kitartó, csak reméleni tudom, h magától elmúlik. Azt hittem, a megfázás elég volt, hogy rávezessenek arra, amit rosszul csinálok, de úgy látszik, nem. Minden erőmmel a tökéletességre fogok törekedni. Talán le kéne állnom a pörgéssel? Vagy igaza van Áginak, és ki kell használni, h az ember egyszer 20 éves? Ma nem tudtam elmenni lovagolni, és nem tudtam kimenni Erdőkertesre ofőhöz terepet rendezni, pedig mindkettőt nagyon akartam.. Ráadásul annyira szép idő van kint..:( De örülhetek annak is, hogy hosszú hetek óta végre egy teljes napot itthon töltök. Végre tudok rajzolni, olvasni, gitározni, stb. Persze a fájdalom igazán elmúlhatna..
