Tegnap itt volt Ági:))), egész nap vele voltam, beszélgettünk, röhögtünk, játszottunk a gyerekekkel, felemlegettük az obervellachos emlékeket, fényképeket nézegettünk, ölelgettük egymást. Eszméletlenül szeretem... És elmentünk körülnézni a lovardába is, ahol lovagolok, mert ő is lovagolt régebben.

A lovarda - az már egy másik dolog. Miért van az, hogy a lovászsrácok mind rám vadásznak? Zsolti szerdán hívott el, Ali pedig tegnap este. De egyikből se lett semmi. Aliról inkább ne beszéljünk... de azt hiszem, a szerda estét megbántam, Zsoltival szívesen mennék akárhová - legjobb lett volna kiülni a Balatonpartra és beszélgetni. Nagyon hiányzik már egy jó kis beszélgetés, annyi minden van, amit senkinek nem tudok elmondani.

Viszont Zsolti.. hiába magas, izmos, fekete hajú és világoskék világító szemű, hiába szeretek mellette lenni és beszélgetni vele - egyszerűen más, mint a pestiek, világéletében állatok, lovak között élt, soha nem volt nagyobb városban, emiatt végtelenül őszinte, éles eszű, de mégis valahogy be tud csavarni, jól tud hazudni... nem tudom jól megfogalmazni, és bocsánat érte, ha egyszer majd olvassa.. de most így érzem. Amúgymeg 34 éves, de kábé 25-nek néztem... Ma is megyek 2-re lovagolni hozzá. Nem tudom, mit érzek, de egyszerre vagyok vele boldog, és egyszerre félek is ettől az egésztől.

Tegnap este majdnem hazamentem Pestre az Ágival. Annyira szerettem volna még vele maradni, azt mondta, felőle mehetnék is, mert van nála hely. Kicsit úgy éreztem magam, mint a dévai árvák, amikor azért könyörögtek, vigyem őket magammal haza... najó, annyire talán nem súlyos a helyzet, de nem érzem magam annyira szuperül. És emiatt a folyamatos „nna, gyere má’ el este” miatt már lovagolni sem olyan, mint régen.

Azt hiszem, nincs teljesen rendben a lelkem... várom már a gólyatábort, hogy ne a parasztsrácok nyújtsák nekem a legnagyobb örömet, hanem az igazi barátok, és normális, intelligens emberek... (hmm...;))))