Folyton ez a mondás jár az eszemben: a pénz nem boldogít. Egyszer már írtam erről, de azóta sem fér a fejembe. Hogy tényleg az lenne a normális, hogy a pénz ne boldogítson. De olyan világban élünk, ahol boldogít. Mert nagyjából a szerelmen kívül mindent pénzen tudsz megvenni. A házadat, a bútoraidat, a telkedet, a nyaralódat, a kocsidat, a lovadat... Poshadhatsz a híd alatt a szerelmeddel, de nem leszel teljesen boldog. Nem fogod magad biztonságban érezni, ha nem tudod kifizetni a számlákat, és hiába vágyakozol tengerparti nyaralásra, ha még a balatonira se telik.
Hogy engem mi boldogítana? Egy hatalmas terület, ahová azt építhetnék, amit akarok: házat, lovardát, tavat. Ahol lennének állatok, és nekem más dolgom nem lenne, mint ezekkel az állatokkal foglalkozni, növényeket termeszteni, és esetleg a gyerekeimet nevelni. Régen nem volt ez a baromság, hogy a földterület pénzbe került. Ha volt egy üres terület, ott letelepedtél. Házat építettél fából, ami nem került pénzbe, mert kivágtad és kész. Jöttek a barátaid és segítettek, és te is segítettél a barátaid házát felépíteni. Ha ló kellett, cseréltél egy tehenet a szomszéd csikójára. Ha krumpli kellett, adtál a kertedből paradicsomot.
Soha nem értettem ezt a világot, a rendszert, a politikát, és még most sem értem, miért kell ennyire túlbonyolítani. Nyilván már nem lehet olyan könnyen visszacsinálni. Így hát a pénz boldogít. Akinek meg nincsen pénze, az boldogtalan. Bárcsak nem így lenne.
