Akartam írni már régebben, de nem jutottam rendesen netközelbe. Most Pesten vagyok két napig, a Daniék esküvője miatt.

A héten Zoli lent volt 5 napot nálunk Szabadiban, én pedig továbbra is dolgozom a Béláéknál, minden délelőtt. Egyre jobban élvezem, még akkor is, ha sokszor hullafáradtan jövök haza. Egyszerűen ez az, amit szeretek csinálni. Lovakat ápolni, ki-be vinni, fel-le szerszámozni, és gyerekeket pónin lovagoltatni. És mindeközben egy irtó jó társasággal együtt lenni. Hetente kábé 2-3x lovagolok is, eddig ültem már Kei-en, Szikrán, és tegnap Bélával kimentünk ketten terepre, ő ugye Justin, én pedig Démonon, a hatalmas fekete kancán. Felmentünk a Puszta-toronyba is, és vágtában is jól megküldtük a lovakat, nagyon jól esett. Nem is tudnám már elképzelni a nyaramat a Bella nélkül, ilyenkor annyira jól érzem magam, hogy a szívem szakad meg, ha egy napot is ki kell hagynom, márpedig most az egész hétvégét itt fent kell töltenem a büdös Buapesten.

No nem mintha panaszkodhatnék, hiszen holnap délelőtt kimegyek Daltonhoz, lovagolok rajta egy órát, és végre látom Andiékat is. De fura lesz, mert a nyár nekem lovaglás szempontjából mindig a Béláékról szól, a soksok turistáról, akiket lovagoltatni kell, és az ottani társaságról, az ottani lovakról. De holnap látom Daltont!

Sokat gondolkodtam azon, hogy akkor most lemondjak-e az álmomról, hogy őt megvegyem. Néha a Béláéknál elképzelem, hogy ő is ott van velem, van saját boxa, és annyira valóságosnak tűnik, hogy el se tudom képelni, hogy ne legyen az enyém már jövő nyáron legkésőbb. De ahhoz ppénz kell, és fogalmam sincs, honnan szedek össze ennyit. Egy év múlva szeptembertől már keresni fogok, tehát onnantól valszeg el tudnám tartani, de nagyon félek attól, hogy addig valaki megveszi, és ezt nem tudnám elviselni. Ha nem lettem volna évvesztes, most már végeztem volna a főiskolával, és akkor nem lennének ilyen problémáim.

Fogalmam sincs, mit fog hozni a jövő év, de annyira hihetetlenül szeretném ha Dalton az enyém lehetne, hogy beleőrülök. Dehát ha nincs miből, akkor ez a gondolatmenet tök fölösleges, úgyse lesz az enyém.. majd meglátjuk..