Verőcén a Csattogó-völgyben dolgoztunk ma egész nap az ÖkoPannonnal. Fura egy időjárás volt, délelőtt nagyon szeles, de többé-kevésbé napsütéses, kora délután hatalmas felhők gyülekeztek és rövid időn belül zuhogni kezdett az eső - tartottunk is egy hosszabb szünetet, mindent el kellett pakolni. Aztán később megint kisütött a nap, és mire eljött a 6 óra, nagyon meleg lett. Egyébként elég kevesen voltak, elvileg "kamasz-fesztivál" volt, néha kissé szánalmas emberekkel, de lényegében mi jól éreztük magunkat:)
Épp az eső kellős közepén jöttek meg a lovasok, hoztak 4 pej lovat, kettőt fogatba, kettőt lovagoltatásra. Amikor már nem esett, mi is kipakoltunk, ők is elkezdtek lovagoltatni futószáron. Végig lestem őket, tiszta ciki hogy amikor lovat látok, teljesen kikapcsol az agyam, és nem tudok másra figyelni:) Zoli is hiába beszélt..:) 5 óra felé, amikor már nem ment oda hozzájuk senki, és hozzánk se jöttek, odamentem, hogy hadd üljek fel egy picit. Mondtam h lovagolok, elengedhetnek:) Először leteszteltek futószáron, aztán elengedtek. Visszamentem lóháton Zoliékhoz, bemutattam nekik Bellát, aztán visszamentem a másik lóhoz, akire akkor felpattant egy csikós ruhába öltözött srác, és elindultunk körbe a hatalmas táborhelyen. Közben beszélgettünk, kiderült h a srác 16 éves..:) Jófej volt, megosztottuk egymással a legérdekesebb lovas kalandjainkat, aztán visszaérve leszálltam és elköszöntem tőlük. Szeretem az ilyen ismeretségeket - 5 percig beszélgetek valakivel, akivel egyetlen közös dolog köt össze, a lovaglás és a lovak szeretete, és aztán anélkül h tudnám a nevét vagy a lakhelyét, elköszönünk egymástól, és soha többé nem látjuk egymást. Van ebben valami izgalmas és szomorú is egyben...
