Ma Robin mentem ki terepre. Még sosem ültem rajta (egy szürke nagydarab herélt), de valami olyan nyugalom árad abból a lóból, hogy még szinte sose éreztem magam ennyire biztonságban a nyeregben. Irányítható, elindítható, megállítható, nem ijedős. Rengetegen, 9-en mentünk ki terepre, és mivel voltak néhányan, akik nem tudtak még biztosan vágtázni terepen, végig csak léptünk és ügettünk. Aztán lovarda melletti hatalmas mezőn a dombra fel kettesével vágtáztunk azért egyet. Én Barbival mentem és az ő Cleo nevű díjlovával, aki ugye gyönyörű, kiegyensúlyozott, lassú vágtában megy. Robi pedig élvezte, hogy végre vágtázhat, fölfelé meg is előztem vele Barbit. Aztán Barbi elindult lefelé is vágtában, én pedig utána, Robi pedig beindult mint az állat, száguldottunk lefelé vagy negyvennel, nagyon király volt! Annyira kényelmes Robi vágtája, hogy nagyon stabilan tudtam kiülni ezt az irtózatos sebességet is, csak éppen az volt a baj, hogy a mező végén sem akart megállni.. Így hát húztam a szárat mint az állat, ami nem nagyon hatott, ezért szélsebesen elvágtáztunk még oldalra is, mire végre megállt. De annyira szuper lett volna ha nem kell megállnunk és repülhetünk ezerrel át a mezőkön...! Nagyon megszerettem Robit, legközelebb osztályban is vele megyek majd, de terepen valami fantasztikus! Amúgy nem a világ legszebb lova, és nagyon izzad, ami a téliesített hosszú szürke szőrén nem mutat valami szépen, de úgy megy, mint az álom:) És mindig kilógatja a nyelvét, és ettől olyan bamba feje van..:)