Reggel azt hittem, az eső miatt nem fogok tudni kimenni lovagolni, de aztán mégis mentem. Andi aranyos, én Maján ültem, és nagyon tetszett az óra. Az az egy zavart nagyon, hogy irtózatos széthúzás jött létre a loviban, Editék csapata szapulja az Andiékat, a régi és az új tulajdonost, hiszen nem tudják elfelejteni a sérelmeket, amik ilyen hamar érték őket a múlt héten. Edit nem megy sehová. Vár, tanítja a díjlovasait, szeretne valami olyan megoldást találni, ami a saját makacsságának és egojának megfelelő. És igaza van, hiszen így kirakni őt elég szemét dolog volt. Edit mindig egy jelenség volt, Andi inkább aranyos és kedves. Mindkettőt bírom, és inkább pártatlanul kimaradok a balhéból.
Annak viszont nagyon örültem, hogy egy új oktató, aki először lát lovagolni, azt mondja, hogy nagyon jól csinálom, és nagy érzékem van a lovagláshoz. Végülis ahhoz képest, hogy másfél éve kezdtem lovagolni úgy, hogy közben fél év kimaradt, lehet, hogy tényleg egész jól állok. De az is tény, hogy Edit alatt nagyon sok mindent megtanultam. Olyan büszkén mentem kikönnyített ügetésben körbekörbe, mert azt Edit nagyon kierőszakolta belőlem. És a vágtát ugyanúgy. A tanügetés már neccesebb. Jövő héten egy új lovon ülök. Csipkének hívják, pej kanca, nagyon jófejű, aranyos, készséges, jól belovagolt. Remélem, kényelmes is. Aztán ha jobb idő lesz, megyek velük majd terepre is. Addig kipróbálgatom, hogy melyik lóval mennék szívesen.
