A karácsony fantasztikusan jó volt, 24-én 9-en voltunk az apai nagyimnál, 25-én 20-an voltunk az anyai nagyiméknál. 25-én Zoli is ott volt, 9 gyerek, sok felnőtt, hangzavar, nevetés, étel-ital, kis családi hangverseny (Lilla zongorázott, én kísértem gitáron vagy furulyán, Emese pedig fuvolán, a többiek énekeltek), bibliaolvasás, imádkozás, ajándékozás, jókedv.. nálunk mindig ilyen a karácsony. Tegnap Zoliéknál ebédeltem, Éviék és a két nagymama is ott volt, úgyhogy ott is voltunk 8-an. Ma megyek át megint a Juditékhoz, mert ott lesz az Ági (LLL:), holnap este pedig Éviékhez megyünk át éjszakába nyúlóan játszani. Szilveszterkor is ott leszünk, rajtunk kívül Edina, Gergő, Andi, Gyuri és Atya lesz ott. Szóval jól érzem magam.
Viszont emellett rájöttem, hogy elég rég nem ültem le úgy istenigazából beszélgetni kettesben senkivel, talán nem is akarok, talán nem is tudnék beszélni arról, ami bennem van. Nem is tudom igazából megfogalmazni, meg nem is fogok mindent ide leírni. Talán csalódottság; talán szeretethiány; talán csak lóelvonási tünetek (2 hete nem voltam kint); talán a nagy hideg, ami miatt keveset vagyok friss levegőn; talán a napfény és a zöld fű hiánya; talán a vizsgák és a tanulás közeledése; talán egy hiába várt e-mail; talán a tudat, hogy lehet, hogy Atyáékat Imre atya halála után elhelyezik majd a Bosiról; talán az, amit ma éjjel álmodtam.. Nem tudom, de van bennem valami szomorúság is, amellett, hogy egyébként tényleg boldog vagyok. Lehet, hogy ezt egy ember meg tudná oldani, de nem akarom ilyen szűkre redukálni az egészet, ezért megadom a lehetőséget, hogy más miatt is lehessen.
Mindegy ebből remélem senki nem értett semmit.
