dorkablogja:)

Találkoztam ma Annával végre, beültünk a Potalába, teáztunk, és 4 órán keresztül csak beszéltünk. Totál kiöntöttük a lelkünket, kellett ez nagyon. 6 évig minden nap minden szabad percünkben folyamatosan ez volt, és már nagyon hiányzott. Megint rájöttem, hogy ő az egyetlen, akinek MINDENT őszintén el tudok mondani, és ő is nekem. Hiába van még soksok nagyon jó barátom/barátnőm, mindent totál őszintén csak neki tudok elmindani. Túl rég ismerjük már egymást, túl sokat tudunk egymásról, nem kell magyarázkodni. Jólesett nagyon elmondani, amit érzek, amik nyomják a piciny lelkem - amit általában megtartok magamnak, és már nagyon ki akartak jönni. Nagyon ugyanaz történik velünk, és ahogy látom magam körül, még elég sok emberrel. Ezeken a gondokon nehéz segíteni, és talán nem is lehet, mert az érzéseket nem lehet akarattal megváltoztatni, se a sajátodat, se másét. Sem pedig a tényeket, mint pénzhiány és távolság. Az élet bonyolult, szövevényes, és érthetetlen. De hiszek benne, hogy egyszer mindenki boldog lesz, mindenki megtalálja a helyét. Ha nem most, majd legközelebb. Ennek is, mint mindennek, van értelme. Hogy mi, azt bízzuk a fentiekre. "Merj nagyot álmodni" - mondta nekem egyszer Edit. És igaza van.