Nagyon bennem van és fáj valami, amit ide nem írhatok le. Csak magamban kell tisztázni, másokat hiába vonnék be.
Emellett: voltam ma bent az Istvánban. Fantasztikus volt, rég nem éreztem magam ilyen jól, amikor bementem. Ennek oka lehet, hogy nem péntek délután, hanem kedden a hosszúszünetben voltam bent, amikor hatalmas az élet, csak úgy suhog az Istvános Szellem végig a folyosókon... nagyon hiányzik ez az érzés. Diákok közül találkoztam F. Bencével, Mátéval, Pacival, Gregor Zsófival, Petivel, Domival, Lillával, még Cé-dúrral is beszéltem:) Tanárok közül meg szinte mindenkivel találkoztam... Annyira jó érzés, hogy jönnek szembe, megpillantanak, felcsillan a szemük, míg melléd érnek mosolyognak, aztán köszönnek, megállnak, megkérdezik, hogy vagy, hogy megy a suli, mi van veled...
# Juhász (most jó sokat beszéltünk, úristen még mindig és már megint mennyire nagyon szeretem...)
# Pusztai
# Edit (igazából miatta mentem be, kaptam tőle mellérendelő mondatokat, hogy holnap ezt taníthassam)
# Libárdi
# Hermesz (hihetetlen, hogy mindig megállít, kérdezget, látszik rajta, hogy szeret, hogy érdekli, hogy mi van velem, pedig soha nem tanított... nagyon bírom őt is)
# Kovil (elújságoltam neki, hogy magyart tanítok, kérdeztem, hogy van, mert nagyon beteg (volt), hát nem néz ki jól... szeretem)
# Lázár
# Szvetya
# Berke:)
# Seregély
# Keresztesi
# BálintNagy
Az utolsó 6 csak köszönés szinten. De annyira hihetetlen jó volt őket látni, érezni a tanári illatát, látni a szemükben a megszokott csillogást... ti, drága hugicáim, és az istvános öregdiákok, tudjátok, hogy ez milyen érzés;) FANTASZTIKUS. Bár egy napig még istvános lehetnék...
Viszont bementem a könyvtárba is egy percre, míg Editet vártam, és ez a momentuma a napnak kicsit szíven ütött. Azt hiszem, talán még nem is voltam bent a könyvtárban tavaly évvége óta... Benyitottam gondolkodás nélkül, megcsapott a szokásos illat, felnéztem... és valami idegen nő tett-vett az asztal mögött. Megálltam, bámultam, és azzal a lendülettel kifordultam a könyvtárból. Sírni lett volna kedvem. Soha, soha nem mosolyog már rám Dragon Kati néni.
Délután teaházban voltunk Zolival. Egy momentumot kivéve;) jó volt.
Ja, és 2 nappal ezelőtt volt egy fél órás Nemes Nagy Ágnes portréfilm az m2-n. Végignéztem. Minden egyes részletét ismertem már, jó volt őt felvételeken látni, hallani a hagját, ahogy felolvassa ő azokat a verseket, amiket én annyiszor olvastam, elemeztem, és érettségin is elmondtam... Megint megerősített abban, hogy ő a kedvenc költőm. Van benne valami hihetetlen varázs. Emellett a legjobban azt csodálom benne, amit nekem is meg kéne tanulni: hogy a verseiben tud személytelen, tárgyilagos, objektív maradni, emellett hihetetlen pontos, megfontolt, precíz amit ír, minden egyes szónak van értelme, helye, szerepe, még ha ezt mi sokszor nem is értjük... Kár, hogy már nem él.
