Miért mindig azzal lehet az ember a legkevesebbet, akit a legjobban szeret?? Miután hazajöttem a gólyatáborból, másnap rengeteget beszélgettünk Zsoltival, hogy mi legyen - hiszen tudtuk, hogy 19-én én hazamegyek Pestre, ő pedig itt marad. Aztán mégis belebonyolódtunk... 2 napunk volt, amit együtt tölthettünk. Életemben nem találkoztam még ennyire őszinte, ennyire figyelmes, noéshát ennyire szerelmes sráccal, aki ráadásul pontosan tudja minden egyes pillanatban, hogy éppen mit érzek (néha megdöbbentő volt, hogy miket kitalált, megérzett), és a gondolkodása nagyon hasonló az enyémhez. Fantasztikus volt, és soha nem akartam hazamenni. De muszáj volt, és most itthon vagyok, ő pedig lent Szabadiban, és mindketten majd meghalunk egymás nélkül... Talán ha nem kezdtük volna el, nem lenne ennyire fájdalmas. De akkor viszont életem végéig bánnám, hogy nem történt semmi. Nagyon nehéz, és furcsa...
Gólyatábor is fantasztikus volt, köszönöm azoknak, akikkel beszélgethettem a kilátóban, és a büfé előtt... és másoknak is, hogy segítettek elviselni bizonyos dolgokat... pussz
