Ma kábé 15en voltunk az osztályban, a fiz.faktosok ugyanis próbaérettségiztek, az irodalom OKTVsek ki voltak kérve, Kinga a kémia miatt hiányzott, Helga síel, Domonkos telel vhol a csudában, Kata tegnap későn ért haza Dániából, akik meg a sítábor 2. buszával jöttek, hajnali 4kor értek haza, és valszeg átaludták a napot... Úgyhogy szerencsére nem írtunk töridogát sem, viszont elhalasztottuk csütörtökre, amikor az irodalmat is írjuk, elég szar lesz... Holnap pedig töri próbaérettségi, és kidumáltam h németre ne menjek utána, mert hulla leszek, és kedvem sincs, majd megyek pénteken helyette. Ezentúl senki nem volt bent suliban, aki számít, Heli, Kata, Melinda, és hasonló egyének. Ilyenkor lenne hihetetlenül jó, ha Edit bent lenne, és bármikor elkaphatnám a folyosón, ő megkérdezné, mi baj, kisangyalom, én pedig odabújhatnék hozzá, és sírhatnék... Ha tudnék. Mindenesetre egy ölelés attól, akit szeretek, talán egy időre feldobna.

ÁRNYAK MENNEK

Árnyak mennek,
és képek ugrálnak,
szemem kapkod,
szájam nevet veled,
de belül ásítanék,
égő szemem behunynám,
sírnék, de nem tudok,
boldog lennék, nem tudok,
hiányzol, hiányzol.

Messzi láthatáron
a kényszerűség felemel,
de nem elég erős,
és én magam esem el,
zuhanok, álmodok,
valami újra felránt,
sírnék, de nem tudok,
boldog lennék, nem tudok,
hiányzol, hiányzol.

Ezt kreáltam ma egy perc alatt mikor már minden csurig volt, nem is gondolkoztam, csak írtam...;( Valami nagy űr telepedett rám és nem hagy békén. áááhh

„Mi, angyalok a Teremtő ajándékai vagyunk. Célunk minden egyes ember és az egész föld békéje.” – fura dolgok jutottak erről az üzenetről eszembe, tekintve, h névnapom van, és a Dorottya annyit tesz: Isten ajándéka... Judit szerint „ez tényleg jó, és az is jó, hogy ennek tudatában is vagy”. Vannak, akik többnek látszanak, és nem tudnak semmit (vagy sokáig nem tudtak semmit, mondjuk annyi idősen, amikor én már régen a tisztában voltam mindennek), és vannak, akik kevésnek látszanak, de bennük van az ösztönös tudás. Merre megy a világ? És merre megyek benne én?? Kísért a múlt és kísért a jövő, a jelenben pedig nem tudok élni szorongás és rossz érzések nélkül, csak néha tudok boldog lenni, ha olyanokkal lehetek, akiket nagyon-nagyon szeretek, de ha elkeveredek mellőlük, megint rámtör ez az érzésköteg. Rájöttem, hogy én mindig a boldogságot és a szeretetet keresem. A teljes boldogságom egyetlenegy emberen múlik, akinek még a nevét se tudom.