Mostanában meglepődve tapasztalom, mennyire összhangban vagyunk Tündérrel. Hogy mennyire érzem már a mozgását, milyen jól ki tudom ülni minden mozdulatát. Ma késő délután mentünk egy rövid terepet, az erdőben is vágtáztunk, fél kézzel fogtam a szárat, a másikkal az ágakat hajtottam a fejem elől, nehogy belecsapjanak..:) Olyan jó, hogy nem kellett csalódnom benne, hogy amiktől féltem, mielőtt lovat vettem, nem jöttek elő. Már a kezdeti makacskodása is rég elmúlt, oda megyek vele ahová akarok. Egyedül az zavar, hogy csak bal kézre vágtázik -, egyszer ha valaki fogná és belovagolná úgy, hogy utána nekem normálisan beugorjon másik lábra is, annak bármit megtennék. Node ettől még bőven szuper:)
Sokminden van mostanában, de mégis valahogy az életemet olyan átmenetinek érzem. Mintha várnék valamire, ami majd megváltoztat mindent. Talán a házasságra és az ezzel járó életre. És emellett még másra is.
