Megbuktam. Miután 3 órát remegtem jegesre fagyva, tételeket nézegetve, Bettivel és másokkal felváltva jajgatva, miközben félóránként egy síró ember lépett ki az ajtón.. Akkor is sírtak, ha megbuktak, akkor is, ha épp meglett a jegy. Mert Pákozdi az a fajta tanár, akit marhára nem érdekelnek az emberi érzések, bármennyit tanult, a porba alázza. Minden egyes szavadba beleköt, pitiáner baromságokba, aminek semmi de semmi jelentősége.., olyanokat kérdez, hogy már a kérdést sem érted, nemhogy válaszolj rá. Egy vizsga nem azért gáz, mert megbuksz - hanem mert lelkileg annyira kikészülsz a folyamatos szekálástól, alázástól, hogy sírnod kell, totálisan kikészülsz. Visszaemlékeztem az őszi környezetórámra, amit elsősöknek tanítottam úgy, hogy Páko utána két órán keresztül ordított velem, és alázott a lehető legmélyebben, pedig velem együtt mindenki más jónak érezte az órát - néhány kisebb hibával, dehát az még nem a vég! Valami elképesztő érzés volt.. Szóval végre bejutottam, és kihúztam éppen azt a tételt, amit nagyon nem akartam.. Leültem, de 2 perc múlva felálltam, és közöltem, hogy inkább visszaadnám a tételt és jövök uv-zni. Nekem aztán marhára nem volt arra szükségem, hogy még meghallgassak 3 felelőt, és utána engem is szarrá csináljon. Elegem volt már mindenből, szarul voltam, és haza akartam menni.

Amiből persze az lett, hogy elmentem a Fannyhoz tanítani 2 órát, de már legszívesebben aludtam és sírtam volna.. Judit megjegyezte, hogy a szokásosnál is soványabb vagyok, és igaza van, sokat fogytam, reggelente mindig rosszul vagyok, sosincs étvágyam, elegem van a stresszből.. De most végre kijött belőlem minden, pedig sose szokam sírni. A vizsgaidőszak a világ legundorítóbb, legstresszesebb időszaka, gyűlölöm..