Hazafelé Emővel Árkádban néztünk csizmákat. Az egyik tornacipőm beázik, a másik nagyon hideg. Főleg ebben a hideghavas télben. Deichmannban a hosszúcsizmák 99%-át nem tudtam felhúzni a vádlimra - ergo vagy én vagyok túl nagy vádlijú emberke, vagy a csizmák szűkek. De mivel nem tartom magam se kövérnek, se izmosnak (najó, egy kicsit..;), valahol a csizmák körül lehet a problem. Főleg, hogy olyat kerestem, amit a gatyámra is rá tudok húzni - ilyen egy volt a százféle választékból, de az is neccesen szűk.. Átsuhantunk a Humanicba, ott volt már néhány egész jó, de azok 15000-nél kezdődtek, úgyhogy azt hiszem, egy darabig még nem lesz csizmám. Pedig már vasárnap óta párszor belefagyott a lábam a tornacipőbe..:S Valszeg visszaviszem az egyik tornacipőm, mert szétrepedt, és beázik. Azt becserélem egy csizmára, persze ráfizetéssel, de legalább nem lesz olyan sok.
Vasárnap olyan királyocska havacska volt Budapestecskén, hogy egészen boldog lettem tőle. Aztán mára mind elolvadt:( Pedig úgy még a hideg is élvezhető.
Vasárnap amúgy nagycsaládi banzáj volt Bod Mihály keresztelője után, 100 ember, Zurgó együttes (Berci játszik benne, Bod Mihály apjának (Zsombor) testvére), táncház, sok gyerek, sok felnőtt, sok néptáncolni tudó jófej ember, sok finom kaja, jó hangulat. Táncoltam sokat, körtáncot, meg páros táncot (hogy kivel, az jó kérdés, valami soha nem látott 30 körüli helyes távoli rokon:), rájöttem, hogy jó az a néptánc. Mert egyszerű, vidám, szép, jó a zene, jó a hangulat, és főleg élvezhető, ha a táncpartnerek igen profi táncosok:) Berecz András (Bod Mihály bátyjának, Ágostonnak keresztapja) nem volt ott, pedig ő még rendesen feldobta volna a hangulatot. Mesélt helyette Berci olyat a világ kezdetjéről, hogy felnőtt s gyerek örökicske kicsinyecske eltátogatta száját. Egyszóval szép 11. hó 11-e volt a mindent beborító fehér hótakaróval, a keresztelővel, mulatsággal..
Ma reggel orvoshoz mentem kontrollra, totál kicsattanok az egészségtől hálistennek. Azért anyukám megkérdezte, hogy úszhatok-e, lovagolhatok-e. És a helyes orvosbácsi kábé idáig bírta a komoly orvosokhoz illő fapofát és szűkszavúságot - nevetve kérdezte, hogy öttusázom-e...
Fannyt nagyon izgatja a lóvásárlás. Akár felesbe velem. Nézegetünk szép pacikat, de én bármennyire szeretnék, még nem mernék/tudnék bevállalni egy lovat. Egyrészt anyagilag sem, másrészt ha majd egyszer én lovat veszek, szeretném tudatosan és szakszerűen tartani, lovagolni, márpedig addig még sokat kell tanulnom. És tudnom kell előre, hogy milyen lovat veszek, meg kell néznem, rá kell ülnöm, el kell döntenem, hogy fogom-e tudni nagyon szeretni, hogy képesek vagyunk-e egy hullámhosszon lenni, képesek vagyunk-e odafigyelni egymásra, és harmonikusan együtt dolgozni. Sokszor nem a legszebb külsejű lovakkal sikerül mindez. És azt is szeretném, hogy ha majd nem vagyok ott mellette, akkor is szeretettel és szakszerűen foglalkozzanak vele. Eddig egyetlen embert ismerek, akire rá merném bízni a lovam, ő pedig egyelőre messze van. (...) És bár szeretek nevet választani, még nem találtam meg azt a lónevet, ami igazán tetszik. És ha majd nagyon profi leszek, minden vágyam, hogy saját magam törjek be egy csikót. De ez még messzi álom.. Nem lehet csak úgy hirtelen egy saját lovam. A türelmet is meg kellett tanulnom, és én egyre inkább az vagyok.
