Szorospatak végül csodálatos volt, amennyire nem volt kedvem elmenni, annyira jól éreztem magam utána végül. 25 család, 130 ember, ebből 70 gyerek, ebből pedig 40-en alsósok vagy az alattiak. Gyerekek tehát rengetegen voltak, sokat ismertem már, de sokat meg nem, és nagyon jó volt őket megismerni, látni a családjukat, a szüleiket, a szüleikkel való viszonyukat. Nagyon furcsa és érdekes tud ez lenni, néha nem is gondolnám, kik azok a szülők, akik a legszigorúbbak, vagy akik a legjobban szeretik a gyerekeiket.
Voltak/vannak favoritok, akik engem nagyon megszerettek, és én is őket, ilyen a Dabóczi Kriszti, aki egyfolytában a nyakamon lógott. Tischler Anna, aki akkor szeretett meg nagyon, amikor első nap az anyukájától való elváláskor én vígasztaltam meg. Molnár Zita, Enikő és Bálint, akiknek az apjuk is valami fantasztikus karakter. Csoma Balázs, Rita és Dóri, nekik is fantasztikus apukájuk van. Török Emese, aki az első nap, amikor kicsavartam a kezéből a kétliteres ásványvizet, amit rám akart locsolni, kijelentette, hogy engem utál - de utolsó nap már ő is az ölemben nézte az előadásokat, és folyton velem lógott. És még sorolhatnám, rengetegen voltak...
Jó volt látni, ahogy a szülők is ugyanúgy benne vannak minden játékban és hülyeségben, amiben a gyerekeik, hogy egy picit nem dolgozó felnőttek voltak, hanem apák és anyák, akik szeretnek együtt játszani a gyerekeikkel. És hát igen, fontos volt, hogy néha a gyerekek mellett lehetett beszélgetni felnőttekkel is. Sok szülő is favorit lett nekem, Molnárék, Csomáék, és Kovácsék, Dabócziék. Kovács Palival utolsó éjjel együtt gitároztunk (ami nagy szó, mert hozzá képest én alig tudok gitározni, de végül egész jól ment), és a későig fentmaradó szülők mind lelkesen énekelték a régi dalokat, amiket mi is jól ismertünk Edinával. Találkoztam istvános szülőkkel is, így például Szabó apuka és Tischler anyuka, akik lelkesen meséltek a régi emlékeikről. Andi sátrában aludtunk 3-an (Andi, Edina, én), de Andi szombat reggel hazament. Utolsó éjszaka Edinával a tűz mellett aludtunk, amit végül Molnár apuka jól leöntött, mi pedig éjjel 3 pulcsiban, hálózsákban majdnem szétfagytunk... De legalább jó levegőn voltunk:)
Annyira fáradt voltam, főleg az első napokban, hogy bármilyen jó volt, a végét vártam a tábornak, de az utolsó napokban rájöttem, hogy mennyi mindennel gazdagodtam itt is. Nem gondoltam volna, hogy újat tud mutatni, hiszen már annyit voltam gyerekek között. Utolsó nap Tamás atya szabadtéri gitáros miséjén, amikor azt mondta: "legyen valami, amiben a tábor után jobb leszel, különben semmi értelme nem volt az egésznek", azt gondoltam, fogalmam sincs, miben lehetnék jobb, valszeg ugyanolyan maradok. De valami mégis megváltozott, a gondolkodásom, az éltvitelem? nem tudom. A gyerekekkel rengeteget kézműveskedtünk, és rájöttem, hogy jó lenne itthon is folytatni, hiszen régen annyit csináltam. A Kolomp újságon fellelkesülve (amit Kovács Daniék éjszakánként írtak és szerkesztettek, hogy minden reggel megjelenjen) rájöttem, hogy folytatni kell a Hesztiát, amit a nagycsaládban írtunk. Kéne többet gitározni és énekelni, együtt imádkozni (és étkezések előtt-után is, amit mindig elfelejtek). És valahogy hatalmas bizalmat kaptam a szülőktől, olyat, amilyet még soha senkitől. Felnőttként kezeltek, és rám bízták a gyerekeiket, utolsó nap pedig mind odajött és őszintén megköszönte, hogy vigyáztam a gyerekére, és elmondta, milyen fárasztó lehetett, de mennyire megbecsül ezért, hogy végig tudtam csinálni... Persze én egyáltalán nem éreztem ezt az egész gyerekvigyázást valami húdenagy dolognak, tény, hogy fárasztó volt, mert rengetegen voltak, és mindegyik minden másodpercben kért valamit -, de én csak azt csináltam, amit szeretek, és amit egész nyáron eddig is: gyerekekre vigyáztam, játszottam velük, segítettem nekik. És cserébe annyi szeretetet kaptam tőlük, hogy az éppen elég volt ahhoz, hogy ne adjam fel, és mindig lelkesen tovább tudjak menni. A gyerekek őszintén szeretnek, nem leplezik, ha oda akarnak jönni megölelni, rámmászni, megpuszilni, megfogni a kezem, az ölembe ülni, akkor oda is jönnek, és megteszik. A felnőttekből már kiveszett ez a fajta őszinteség, és sajnos belőlem is hiányzik néha, de talán még mindig kevésbé, mint másokból. Mindig szekáltak itthon is, ha valakit túlságosan szerettem -, ha pl. jön az Ági, még ma is mindig megölelem. És meg is fogom, mert szeretem:)
Ennyit a táborról. Hétfőn 14 órát aludtam egyhuzamban (1-kor keltem), aztán este elmentünk a ZP-be Kispál koncertre. Zoli, Anna, Réccci, Bea, Gábor, Bozsi voltak ott, ill találkoztam Luluval, 1 évfolyamtársammal, és Marcsival. Mielőtt bementünk volna, megittunk 4-en 2 üveg bort, mert nem lehetett bevinni, szóval jó hangulatban kezdtünk:) Hát hogy őszinte legyek, rég nem éreztem még magam ilyen jól bulin, a Kispál miatt rengetegen voltak, a koncertet végigugráltam és ordítottam, minden számot kívülről fújtam. Aztán koncert után a rock discoban voltunk (a másikban egy számot se tudtam végighallgatni, szörnyűű nyáál..), ittam még több mint fél liter sört, és attól éjjel fél2-ig nagyon jól éreztem magam!! A zene jó volt, tomboltam, mint egy hülyegyerek, de kellett ez már. A fáradtságot nem éreztem, valahogy muszáj volt folyton ugrabugrálnom:)) És hát kellemesen be voltam rúgva:) Örültem azoknak, akik ott voltak, de idegenekkel is simán végigordítottam pár Kispál-számot, jólesett nagyon. Fuhh kéne még ilyen, csak ugye a ZP mivel szabadtéri, bezár szept 15-én. De addig elmegyünk még egy Junkiesra 4-én, mert megígértem Annának. Ott csak a társaság lesz kicsit félelmetes, a zenét bírom. Meg Kowalskyra 31-én, és Kiscsillagra 2-án is szívesen kimennék, de lehet h már fizikailag nem bírnám:) Meglássuk.
Holnap tantárgyfelvétel, nagyon drukkolok, h fel tudjam venni a fotózást szabadon választhatónak, mert az nagyon érdekel. Köv. félévben meg majd modellrajzot, mert az a másik ami nagyon érdekel.
Keresek munkát, és lehet, h nagyot szívok, de elkezdek most ilyen gyöngyfűzést, amit itthon kell csinálni, és elvileg 80-150 ezer forintot lehet vele keresni, amit kötve hiszek, de ha már a felét megkeresem vele, az is bőven jó. Aztán lehet, hogy csúnyán átvágnak, de egyszer ki kell próbálni.
Hát ennyi. Képeket majd szerzek Kovács Danitól, és rakok fel.
