Sok fontos dolog történt, igyekszem mindet leírni.
1.
Szombaton, életemben először vágtattam!! Annyira fantasztikus volt, hogy abba se akartam hagyni. Sose hittem el senkinek, amikor mondták, hogy ha egyszer vágtatok, utána már csak azt akarom csinálni. Sokat kellett várni rá, de eljött ez a pillanat, és akkora boldogságérzet van bennem, hogy elmondani nem tudom!! :)
Van egy srác a lovardában, aki csak egy bizonyos lóval dolgozik, nyereg nélkül, olyan kapaszkodóval, amilyennel a voltige-t szokták csinálni. Odajött hozzám, kérdezte, hogy vállalom-e, hogy nyereg nélkül megyek, mert akkor ő tartja az órát. Kicsit féltem, de persze győzött a kalandvágy, mondtam, hogy megyek. Hatalmas, gyönyörű sötétbarna, és nagyon okos ló volt. Kengyel híján segítséggel felszálltam rá, a ló vezetés nélkül követte a srácot be a karámba. Miközben lépésben ment körbe a ló, bemelegítésnek rá kellett feküdnöm a ló nyakára, aztán hátra a fenekére, aztán oldalt kellett ülnöm, aztán háttal, aztán meg kellett fognom a bal cipőm orrát a jobb kezemmel és fordítva, aztán fel kellett rá térdelnem, aztán guggolnom, és végül felállnom! Sikerült, elsőre, a srác is megdöbbent rajta, mert ez nem szokott sikerülni az embereknek, főleg elsőre..:) Kicsit meglepett, hogy ilyeneket kell csinálnom, de nagyon lelkes voltam, és mindent tökéletesen akartam végrehajtani. Aztán ügettünk, majd megkérdezte, hogy vágtattam-e már. Mondtam, hogy nem. „Akkor most fogsz" - mondta ő. És vágtattunk. Sokkal kényelmesebb, mint ügetni, főleg, miután elmondta, hogy hogyan kell rajta mozogni. Jól bele kell ülni csípővel, és akkor könnyedén repülsz a lovon:) Fantasztikus érzés:)
2.
Tegnap, húsvéthétfő, locsolkodás. Zoli felhívott 11 körül, hogy átjönne a Tamás, aztán fél órára rá ők is. De vigyázzak, mert szódásüveggel jön. Becsönget a Tamás, látom, hogy csak kölni van nála, kimegyek, kinyitom az kertkaput.. erre Zoli és Dani rohannak oldalról, egy 30 literes hordóval, bejönnek a kapun, és rámborítják az egészet. Mondhatom, fantasztikus érzés volt, bugyiig mindenem csuromvizes lett...:) Mindent le kellett cserélnem, és hajat kellett szárítanom.. Azért kaptam kölnit is, nehogy végre egyszer ne legyen büdös a hajam:) Aztán kaptak tojást, és még 3-4 órát ittvoltak nálunk, beszélgettünk, Catan-oztunk (ami hatalmas csalásokba fulladt a fiúk részéről..)
Közben írt az Ági, hogy 4-re a Juditékhoz megy, nincs-e kedvem átmenni nekem is. Hát persze, hogy volt!:) Ágit, aki egy éve bérmaanyummá lépett elő, december óta nem láttam, pedig mindenkinél jobban szeretem... Fél 4kor még beesett a Kristóf és a Bendegúz, ők is meglocsoltak minket, aztán 4 után átbicikliztem az unokatesóimhoz. Ágival a szokásos hatalmas ölelésekkel köszöntöttük egymást, aztán beszélgettünk, teáztunk, habcsókot ettünk, és játszottunk a gyerekekkel rengeteget. Annyit, hogy észre se vettük, és már vacsora volt, és később a kisebbek fürdetése. Ági fürdette Bencét és Emesét, aztán mindenki összegyűlt a gyerekek szobájában. Lekapcsolták a villanyt, csend lett. Sorban mindenki elmondta, mi volt jó a napban. Én is elmondtam, Ági is elmondta, és az egész család. Aztán imádkoztunk és énekeltünk csendben, együtt. Megdöbbentő volt ebben így részt venni, és látni, hogy ők ezt minden este meg tudják csinálni. Nálunk ilyen soha nem volt, még csak össze sem gyűltünk soha esténként, és egészen biztosan nem lehetett volna ilyesmiket elmondani egymásnak, mert egyesek gátlásokba ütköznek (úgy gondolom, oka a szeretetlenség). Annyira jó volt hallani, ahogy a Gyuri elmondta, mennyire jó volt a két fiával délelőtt sétálni egyet, ahogy a gyerekek elmondták, mennyire örültek annak, hogy Ági és én ott voltunk velük, ahogy Ági elmondta, de rég akart már találkozni velünk, és ahogy én is elmesélhettem a délelőtti 30 liter vizet a nyakamban. A kis 4éves Bence csak annyit mondott boldogan, hogy az egész nap nagyon jó volt. Senkiben nem voltak gátlások, mindenki örömmel énekelte az imákat is. Irigyeltem őket, és elhatároztam, hogy ha nekem lesz családom, én is ugyanezt végig fogom csinálni esténként, mert az ember ettől egészen másképpen alszik el. Csak nálunk ezt már nem lehet bevezetni, mert valahol régen el lett rontva. Mi képtelenek vagyunk a vándorevangéliumot is végigimádkozni röhögés és gátlások nélkül. Egészen más környezetben ez működik. Attila atya szokta ezt végigcsinálni velünk lelkigyakorlatokon, és akkor is mindig olyan jó elmondani egymásnak, hogy mi volt az, ami téged megfogott a napban, és jó együtt imádkozni, és énekelni, mert annak hatalmas ereje van.
Ezután Domi is elment fürdeni, én pedig a sötét, kiürült szobában felolvastam a két kicsinek az Öreg néne őzikéjét. Mikor végeztem, Bence már aludt. Emesének adtam egy puszit, és kimentem a szobából. Valahogy az egész nyugodtsággal, szeretettel és boldogsággal töltött el, olyannal, amilyet itthon soha nem érzetem.
Utána még sokáig beszélgettünk Judittal és Ágival, a közös gyerekkorukról meséltek, és a tanításról, hiszen mindketten tanítók. Ágival Obervellachról is beszéltünk, természetesen megyek idén is, és kérdezte, hogy nem akarom-e valamelyik barátnőmet is elhozni, mert több hely van, mint amennyien jelentkeztek. (Ma meg is kérdeztem Bettit, Kittit és Emőt, Emő lehet, hogy ráér, jólenne, ha eljönne velem.) Azt is mondta, hogy idén még visznek negyedik tanárt Bea helyett, de Évával (az igazgatónővel) megbeszélték, hogy jövőre én leszek a negyedik tanár. Ez, hogy így bíznak bennem, persze megint nagyon jólesett. Annyira jó volt velük csendben elbeszélgetni, és semmi kedvem nem volt hazamenni, de fél 11 körül anyám már hívott telefonon, hogy mit képzelek, és most azonnal menjek haza... Ági megint fogta a fejét, ő legalább megért. De haza kellett jönnöm, és nem volt jó. Szeretem őket.
3.
Ma voltunk kirándulni Bettivel, Kittivel, Emővel és Nórival. 11kor találkoztunk a Batthyány téren, és 11es busszal kimentünk a vitorlázórepülőtérre. Először még sütött a nap és nagyon meleg volt, de amint kiértünk és leültünk a rétre enni, fújni kezdett a szél és elment a nap. Úgyhogy bemenekültünk az erdőbe, ott leültünk egy faasztalhoz, és uno-ztunk egy csomót, jól elvoltunk. Aztán elindultunk beljebb az erdőbe, poénból a legeldugottabb ösvényeken, ahonnan vissza kellett jönnünk, mert egy idő után eltűnt az út:) Aztán visszafelé mentünk a 11es busz felé, de nem azon az úton, ahol jöttünk, és hát sikerült eltévednünk, de rendíthetetlenül mentünk arra, amerre sejtettük a „falut", ahogyan Emő mondotta volt:) És lőn, megtaláltuk. 4kor már itthon is voltam.
Holnaptól suli, és fura, hogy már csak 4 hét van hátra, aztán vizsgaidőszak. Nagyon rövid volt a 2. félév, de annál húzósabbak lesznek a vizsgák. Remélem, tudok majd tanulni, mert eddig ebben a félévben semmit nem tanultam. Kezdek ellustulni. Még annál is jobban. És ez nem jó. De ha nem követelnek, nem tanulok, én ilyen vagyok. Sajnos.
