Elszórakoztunk néhány napot Zolival a blogunkon. Közben megtanultuk a programozás alapjait, ami nagyon jó érzés. Fura, hogy átírsz egy apró számot/betűt, és színek, helyzetek, ábrák mozdulnak arrébb. Pontosságra tanít, és emellett jó érzés is rájönni, hogy hogyan tudod megvalósítani azt, amit látni akarsz. Szenvedtünk egy sort, ha mindketten otthon voltunk, képtelenek voltunk egymásnak elmagyarázni/elmutogatni, hogy mi hogy is van - ez odáig fajult, hogy Zoli küldött nekem egy ilyet:

ennél hülyébbek már mi sem leszünk, hálistennek nekünk sem kell a szomszédba menni a hülyeségért:)

E heti nagy mosoly tárgya: van új gitárom:) A lentebb látható sötétbarna Hora Laura. Somával vettük pénteken, a harmadik hangszerboltban, ahová csak véletlenül tévedtünk be, szuperjó nylonpengető vásárlása gyanánt. És ott állt szegény elhagyatottan, megláttam, beleszerettem. Leültünk Somával, ő egy akkusztikus gitárral, és eldanoltunk, megvizsgáltuk, éreztük az új-szép-fényes-hangszer varázsát. És megvettem. Gyönyörűszép, sokkal nagyobb hangzása van, mint a régi gitáromnak, és a műanyag húrok miatt sokkal könnyebb játszani rajta. Úgyhogy azóta amikor itthon vagyok, folyton csak azon játszom, próbálgatom, és élvezem, hogy a nehezebb akkordokat is bezizzenés nélkül tudom lefogni.

Ma délelőtt az elsőáldozók lelkinapját szerveztük, többek között Zolival és Andival. Meglepett, hogy Andinak majdnem ugyanolyan gitárja van, mint amilyet én most vettem, úgyhogy szabad perceimben azon játszogattam, és szórakoztattam Zolit:) Jó dolog kint állni sok picigyerek és szüleik előtt, és énekelni-gitározni a Ne félj-t és az Áldásoddal megyünk-et. Jó dolog, ha 1-1 gyerek csak úgy odajön hozzád és megölel, elkezd mesélni.

Elgondolkodtam azon, hogy mit tesz a távolság. Több emberrel egyszerűen azért szakadt meg szinte teljesen a kapcsolatom, mert messze kerültünk egymástól, pedig előtte számukra szinte én voltam a legfontosabb. Mindezt csak azért, mert távol vagyunk egymástól, mert nem tudunk sűrűn találkozni. A társaság változik körülöttem - akikkel naponta találkozom, most a tófkosok és a bosisok, nem pedig az istvánosok, és nem azok, akikkel nyáron voltam együtt. Túl sok minden változott az elmúlt fél évben, és az a fura, hogy már meg is szoktam ezeket a változásokat. De néha visszagondolok, és akkor eszembe jut, hogy mennyire hiányoznak a régi barátok. Gondolok itt 2 emberre főleg. De nagyon nehéz összehozni néhai találkákat, és már azok sem olyanok, mint anno. Ők is változnak, én is változom. Küzdenem kéne, és jobban fenn kéne tartanom ezeket a kapcsolatokat, nehogy még jobban elvesszenek. De nehéz.  Viszont fura, hogy Somával meg képes vagyok fenntartani, sőt talán erősíteni a barátságot, ami jó.

Kicsit mellbevágott, hogy Kaszás Attila meghalt. Egyrészt, mert ő játszotta a legeslegkedvencebb színdarabomban, a Sok hűhóban Hegyi Barbara mellett a férfi főszerepet, és imádtam nézni őket.

<a 2 kedvenc színészem. egyikük halott.>

Másrész elgondolkodtató, hogy nemrég halt meg Szakácsi Sándor, Kocsis György, és az elmúlt néhány hónapban még többen, színészek, és meglepően fiatalok. Nemjó.

Ja és más: Márk pannonhalmi képeit megszereztük, néhány közülük:

<mi:)>

<mellettem Atya és Fodor Cili. szeretem őket:)>

<kaja az erdőben. mi ott balra lent>

<a templomban>

<a teremben, ahol többnyire összegyűltünk. én ott balfele>

Szeretem őket. Nagyon.