Ma reggel úgy leordította a fejem egy bácsi a villamoson, hogy kicsit nagyon megdöbbentem tőle... Felszálltam a Jeszenáknál, szokás szerint rengetegen voltak, alig fértem fel, úgyhogy az ajtó előtt kellett megállnom. A következő megállónál felszállt a bácsi ugyanazon az ajtón, de a másik ajtórésznél, és mellettem megállt. Kérdezte, hogy leszállok-e a következőnél, mondtam, hogy nem. Erre ő, hogy akkor engedjem oda. Hátranéztem, hogy van-e hely, de nem volt, tömve volt az egész villamos. Kérdeztem tőle, hogy akkor én hova menjek? Azt felelte, oda hátra. Mégegyszer hátranéztem, tényleg nem volt hely, mondtam neki, hogy nem tudok hátramenni, és ezzel az én részemről a vita el is volt döntve. Erre ő elkezdte mondani, hogy mekkora egy bunkó vagyok, és hogy a „kormány gyereke”, a mai fiatalok, jaj istenem, és hasonló szépségek. Közben csengetett a villamos, hogy becsukná az ajtókat, de a bácsi mögött egy másik bácsi a lépcsőn állt, azt hitte, hogy ott is lehet állni. Szóltam neki, hogy jöjjön feljebb, mert így nem csukódnak be az ajtók, a bácsi meg is értette, feljebb jött. Persze az egyes számú bácsi a saját felháborodott szövegelésétől nem hallotta, mit mondok, talán azt hitte, abba a bácsiba is csak belekötök. Egy teljes megállón keresztül csak mondta-mondta a magáét hangosan, én meg hallgattam (és az összes többi utas is, mondhatom, kellemes volt), nem néztem rá, mert féltem, hogy akkor pofonvágom. Hálistennek a következő megállónál leszállt, persze nem annál a résznél, ahol én álltam, a másiknál is simán le tudott szállni, nem is kellett volna neki a helyem. Leszállt, és lentről kezdett el nekem felfelé magyarázni, most már sokkal hangosabban, hogy mennyire sajnál engem, látszik rajtam, hogy mekkora egy mai paraszt vagyok, és hogy menjek majd el a nevelőapámhoz, és mondjam a pofájába, hogy... és itt becsukódott az ajtó, és a villamos elindult. Én végig egy szót sem szóltam hozzá, bár annyira vérig sértett, hogy legszívesebben felrúgtam volna, de a mérgelődés helyett ott abban a pillanatban inkább hatalmas megdöbbenés volt bennem, hogy ilyen egyáltalán létezik?? Vajon milyen logikával jut el odáig egy ember, hogy ha egy lány nem akarja kinyomatni a belét fölöslegesen a villamoson, akkor ő kormánypárti, nevelőapja van, és egy bunkó csitri? Kedvem lett volna elmagyarázni neki, hogy kire is szavaztam, hogy nekem édesapám és édesanyám van, hogy hetente járok templomba és hittanra, hogy abszolút nem tartozom a bizonyos „mai fiatalok” közé. Milyen alapon mond ki hangosan véleményt egy olyan emberről, akit soha nem látott azelőtt? Szerintem ő az az ember, akit sajnálni kéne, nem pedig én. Én se ismerem őt, nem akarok és nem is fogok róla semmit mondani, egyszerűen csak nem értem, hogyan akar az ilyen ember egyáltalán boldog lenni? Én hallgattam, aztán amikor a metrón már kissé lenyugodtam az első felháborodásokból, elkezdtem gondolkodni. Sokminden eszembe jutott, de a legnagyobb felismerés az volt, hogy nekem nem szabad most emiatt ugyanolyan mérgesnek és elvakultnak lennem, mint ő, hanem éppen azt kell elérnem, hogy ne legyek olyan, mint ő. Vagyis ne általánosítgassak, ne mondjak véleményt, és ne gyűlöljem emiatt. Aki ennyi idősen nem jutott még el arra a szintre, hogy ilyesmit soha ne tegyen, és ne legyen ilyen a természete, azzal nem érdemes leállni, annak személyiségbeli, viselkedésbeli problémái vannak. Sokszor annyival idősebbnek érzem magam lelkileg ezeknél az embereknél, és a legfurcsább, hogy én tényleg őszintén sajnálom az ilyen embereket, valahogy pont úgy, ahogy a szegény, árva, érzelemmentes világban felnőtt gyerekeket tudom sajnálni.

Emellett ma volt német adventi délután, németül adtunk elő és adtak elő más csoportok is dalokat, színdarabokat németül. Igazából égés volt az egész, számomra egyáltalán nem volt hangulata, főleg így novemberben, amikor még odáig se jutottam el, hogy mindjárt karácsony. Egyetlen értékelhető színdarab volt, a negyedéveseké, olyan kiejtésük van, hogy így néztem... fú. Imádom, ha valaki fonetikailag szépen beszélni a németet, olyan szép!! :) A mi előadásunk viszont siralmas volt... Itthon megírtam a Pygmalion adaptációelemzést holnapra, szólásokatgyűjtöttem, és nyelvtanZHra készültem 1 picit. És nem mentem el hittanra, valahogy most nem volt hangulatom hozzá, ma Blatya sem volt, szal csak ilyen dumálós-összeülős-játszós-ökörködős izé lett volna, most viszont túl komoly a hangulatom ehhez.