Tegnap Istvános szalagavatón voltunk, tavalyi évfolyamról jó sokan eljöttek, örültem nekik. Jó volt látni a tanárokat és végzősöket táncolni, jó volt a légkör, némelyik osztályvideón majdnem sikerült elsírnom magam, megint visszajött a tavaly évvégi fíling, h én már soha többé nem járok az Istvánba... Főleg amikor Kovil beszélt a videón, azt hittem, meghalok, hogy már nem tart soha olyan jó faktokat... A Madarak alatt MaZso felkért rokizni, fejébe vette, hogy megtanít, mert én életemben nem táncoltam ilyet. A szám végére már egész jól ment, egyébként ledöbbentem, hogy MaZso mennyire jól táncol. Viszont valahogy a tavalyinál ez a buli sokkal laposabbra sikeredett, a Madarak se játszott 11ig, mint szokott, fél 11kor leléptek. Mi meg húztunk gyrosozni, a szokásos helyünkre, Katával ketten ettünk meg egy gyros-tálat, bőven elég volt. Aztán átmentünk a Deperadosba, ahol szokás szerint DenkeDani DJ tolta a jobbnál jobb tuctucos zenéket... majdnem felfordultam tőle... Úgyhogy amint Annáékat is sikerült onnan kiráncigálnom, inkább söröztünk és beszélgettünk. Najó, amikor elvétve megjelent egy Kispál, Edda, vagy egy István a király, akkor bementünk. De valahogy mégse tudtam jól kitombolni magam, a TÓFKos bulikhoz képest ez hihetetlenül unalmas volt. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert a tavalyin viszont jól éreztem magam - lehet azért mert az az én szalagavatóm volt. Öregdiákokon kívül nagyon sok fiatal Istvános volt, nekem már a végzősök is túl fiatalok, és megszoktam, hogy a TÓFKos bulikon én vagyok a legfiatalabb, az valahogy jobban fexik. Fleshö.
És éjjel elküldtem egy smst Zsoltinak. Reggel jött a jelentés, hogy visszahívást kér. Nincs pénze már megint, és még mindig. Felhívtam, beszéltünk. Sok baj van, szerencsére nem közöttünk, hacsak nem az, hogy nem nagyon fogunk már találkozni... Hosszú, bonyolult, fájdalmas. Jó volt, de mégis rossz. Letettem a telefont, és azt csináltam, amit hónapok óta nem: sírtam. Egyrészt a szomorúságtól, másrészt a boldogságtól, harmadrészt az idegességtől, negyedrészt, hogy én mekkora egy balfék vagyok még mindig.
Jó volt ma mise után megint megölelgetni Juditot. És tegnap Editet. Rég láttam mindkettőjüket, Judit is olyan pótanyu-szerűség lett számomra, mint amilyen Edit. Muszáj lassan beszélnem Edittel is, hiányzik, és szükségem van rá. Ha megírtam a keddi filozófia ZHmat (amire a telefon sokkhatása óta képtelen vagyok odafigyelni), el kell mennem hozzá. Annyira összesűrűsödtek körülöttem a dolgok, kezdem nem bírni idegileg. Ági is hiányzik, a nyár, gyerekek, lovak...
Lovak. Találtam egy lovardát a 16.ker szélén, majdnem kint van Csömörön, 1 óra míg kijutok, de közelebb nemigen van semmi. Zolival mentünk ki pénteken. Ő egy másik történet. Lényeg hogy a lovarda korántsem volt annyira szép, mint odalent (nohát mert ott énis takarítottam, etettem, trágyáztam ám - meg más miatt is szép volt...), a főnöklovász azonnal letaperolt, Zoli csak nézte azzal a szemével, amiből mindent pontosan ki lehet olvasni. De lényegében okés, ha lesz 1 kis szusszanásnyi időm, és nem lesz olyan hideg, hogy odafagy a seggem a nyereghez, akkor kimegyek. Johannát is elhívom, ő is akart velem jönni. Persze lehet, hogy az egész teljesen kuki lesz, hogy nem áll majd ott mellettem Zsolti. Valahogy ő adott egyfajta biztonságot.
Kitti szerint olyan az egész, mint egy jó szappanopera. Ő élvezi az epizódokat, de én már nagyon várom a végét...
