Siófokon ülök egy netcaféban, 8-án érkeztem Obervellachból. El nem tudom mondani, hogy mennyire jó volt!!! Hihetetlen jó dolog egy ilyen közösségbe tartozni, ahol nem vagy se gyerek, se felnőtt, mert barátnőid a tanárok és barátaid a gyerekek is, mind a 40-en szeretnek, rajtad lógnak, veled akarnak lenni, neked mondják el titkaikat... :)

Vasárnap indultunk, 4 tanár (Johanna (27), Bea (28), Ági (40), Éva (45)), és 37 gyerek. Buszsofőrünk Tamás bácsi, akire a hét folyamán többször is jócskán kiakadtam Johannával és Beával, tekintve, hogy egy hatalmas pedofil állat. Egyfolytában előle menekültünk, de kénytelenek voltunk mindig viszonylag kedvesnek lenni vele, mert mégiscsak a buszsofőr. 55 év körüli, felesége, családja, gyereke, unokája van, mégis mint a húszévesek, nyomult, beszólogatott. Mindezt csak szórakozásból. Tud úgy nézni, hogy az ember nem bírja a tekintetét, és ezzel tökéletesen tisztában is van. Néha igazán félelmetes volt. Csütörtökön sikerült jól elküldenem a píííí..be, jól be is sértődött, és muszáj volt másnap reggel kiengesztelnem, mert én nem bírom ki, ha valaki haragszik rám. (Én már csak ilyen vagyok.) Pedig megérdemelte.

Rövid programleírás:)
   Vasárnap, odafelé szokás szerint megálltunk Landzeitnél, a régi Rosenbergernél, és az Affenbergnél.
   Hétfőn a Goldeck hegyre mentünk fel lanovkával, és Spittalban néztünk múzeumot, várost. (De hogy Spittal mennyire szép!) Délután a jó öreg obervellachi uszodában voltunk.
   Kedden hajóztunk a Milstädtter See-n, aztán fellanovkáztunk a Weißensee hegyre. A hegytetőn kettévált a csapat: míg a „nyugdíjasok” csak sétáltak fent és lanovkával jöttek le, mi a Johannával ketten levittünk húsz ordító, rohanó gyereket gyalog, a lanovka alatti ösvényen... Félelmetes volt, eszméletlen meredek, csúszós, azt néztük, mikor esik valaki le a mélybe... De hálistennek a gyerekek meglepően ügyesek voltak, és koszosan, fáradtan, seggen csúszva, de épségben leértünk. Délután megint megrohamoztuk az obervellachi uszodát.
   Szerdán Obervellachban maradtunk, csapatokra oszlottunk, és megadott kérdéseket kellett feltenni a helybelieknek, szóval kellett azért beszélni németül is. Én a 3.-4.-es fiúkkal mentem, őket szerettem meg a legjobban, hihetetlen jófej srácok! :) Később busszal mentünk a Biosba, egy múzeumszerűségbe, ahol mindenféle érdekes biológiával kapcsolatos dolgokat mutogatnak. Mint mindig, ezt is nagyon élvezték a gyerekek. Innen gyalog mentünk vissza Obervellachba, jó hosszú erdei út volt, gyönyörű vízesés mellett, a Groppensteinslucht felé. Szintén Obervellachban uszodáztunk, ezen a napon volt a legmelegebb, rengeteget csúszdáztunk, hülyültünk a vízben.
   Csütörtökön a Großglockner Mütte-re mentünk fel, rengeteg mormotát láttunk, etettük is őket, teljesen szabadon vannak, ott élnek ezrével, irtó édesek. Később bementünk Heiligenblutba, templomot, várost néztünk. Este Lázár bácsi (akinek a házában laktunk) meglepije következett: vacsora egy hegytetői étteremben, ahová kisvasúthoz hasonló kerekes járművel mentünk fel. (Itt sikerült Tamás bácsit jól megsértenem...)
   Pénteken a Ragga-Schluchtnál voltunk (gyönyörűszép hatalmas vízesés a sziklák között), aztán felmentünk a Mölltaler gleccserre, ahogy minden évben. Csúszkáltunk a srácokkal (és Johannával, aki az egyedüli partnerem volt fürdésben, játszásban, szánkózásban, se Ági, se Éva, de még Bea se volt benne ilyesmikben), aztán a melegedőben melegedtünk, ettünk. Délután uszoda, Tamásbácsi nagy örömére...

Problémák a héten:
1. Tamás bácsi...
2. a 8.-os csaj, akivel egy szobában voltam, nem volt éppen a legszimpibb
3. betegségek: Leila egy napig lázas volt, Franciskának kiment a bokája, Fanninak nagyondurva asztmás rohamai voltak...

Ezzel ellentétben:
1. hihetetlenül jól éreztem magam a tanárokkal, legfőképpen Johannával, de mind a négyet nagyonnagyon a szívembe zártam, jófejek, és nagyon jó velük lenni:)

2. ott volt Illés, egy 8.-os fiú, akivel a korához képest teljesen a saját szintemen tudtam beszélgetni, már két éve is nagyon jóban voltunk, de idén még jobban, rengeteget voltunk együtt
3. valami miatt a lányok mellett a fiúk is a szívükbe zártak, a legrosszabbak is ragaszkodtak hozzám, rengeteg szeretetet kaptam mindegyiktől, fantasztikus gyerekek!! :)
4. minden eszméletlen szép volt, Ausztria a legeslegszebb ország, amit eddig valaha láttam
5. a tanárokkal való rengeteg beszélgetés, és a gyerekek mellett levés során annyi mindent tanultam velük kapcsolatban, hogy a jövőre nézve azt hiszem, többet ért, mint akármelyik gimnáziumi év...

Hihetetlenül jól esett, hogy:
1. Évával is baráti szintre keveredtünk
2. Ági most már úgy is volt mellettem, mint bérmakeresztanyám:)
3. Johannával és Beával annyit hülyültünk, hogy el nem tudom mondani...
4. a gyerekek igazán szerettek
5. végre egy kicsit döntésképes felnőttnek is érezhettem magam a gyerekek mellett, akik megbíztak bennem

Úgy gondolom, hogy ez alatt az egy hét alatt tényleg rengeteget tanultam arról, amit majd én is fogok csinálni az életemben, és ez nagyon sokat számít. Egyrészt, mert így sokkal de sokkal nagyobb kedvvel megyek neki a tanítóképzőnek, másrészt alig várom, hogy vége legyen a következő 4 évnek, és tényleg taníthassak, akár náluk, a Telekiben is. (El nem tudom mondani, mennyire boldog lennék, ha Éva felvenne... Egyébként, ha lesz hely, szerintem minden további nélkül.)

Most, szokásom szerint, gyötör a hatalmas szomorúság és szeretethiány, hiszen ott annyi szeretetet kaptam, hogy alig tudom feldolgozni, itt Szabadiban pedig tizedannyi sincs... Hiányzik az a légkör, hiányzik, hogy folyton csinálni kell valamit, folyton valakire figyelni kell, és hiányoznak azok az arcok, akik ott voltak. Csak az éltet, hogy Ági le fog jönni majd ide hozzánk 1-2 napra. Olyan sírhatnékom van, hogy vége... :’(

Legközelebb: 25-én indulunk Dévába. :)