Azon gondolkoztam, hogyan lehet úgy naplót írni, hogy ne legyek teljesen konkrét? Nem kéne mindenkinek mindent tudna rólam. De erre ott van a jókis kézzelírott füzetem. Majd megszokom, hogy hogyan kell úgy leírni mindent, hogy közben mégse értsen belőle mindenki mindent...

Nagyon vágyom már arra, hogy nyár legyen, és túl legyek (így vagy úgy, de legyek túl) ezen a keserves féléven. Persze ha már ott leszek, ezeket az időket fogom visszasírni - hogy többé soha nem leszek istvános... De most egyelőre úgy érzem, jobb lenne, ha valami új jönne. Kezdek befásulni és megcsömörleni a sok tanulástól. Illetve nem, ez hülyeség, mert egyáltalán nem tanulok sokat. Sőt. Hanem inkább attól kezdek megőrülni, hogy ennyit követelnek, hogy egyre közeledik az érettségi, és én még mindig nem kezdek neki rendesen a tanulásnak, és hogy rohadtul lekiismeretfurdalásom van, de tudom, hogy úgyis majd csak a legeslegutolsó pillanatban fogok csak észbekapni, és tanulni ezerrel... Egyetlen dolog biztat: hogy a tanítóképzőre száz ponttal is felvesznek. :)

Punyulás van ezerrel. Ma meglátogattam a némettanárnőt. És ebben ki is merült a „kimozdulás itthonról” fogalma. De csütörtökön legalább majd megyünk biliárdozni. Meg délelőtt benézek a Helgával a fényképészhez meg a suliba pecsételtetni. Egyik nap korizni is ki kéne menni.