Utálom a hideget. Ma megint teljesen le volt fagyva a pálya, futószáron még egész jó volt, de aztán amikor felültem, ügetni se mertem annyira szar volt.. Lépésben próbáltam jobbkézen hajlítgatni belső állításba, de nagyon nehéz volt. Főleg hogy ma eléggé fel volt húzva, és nem is lazult el rendesen. Gondolom azért mert se közel se távol egyetlen ló se látszott, az összes bent kuksolt a jómeleg istállóban. Mindenféle félelmetes hangoktól (úgy mint kutyaugatás, lovaskocsi zörgése, HÉV, teherautó a szomszéd telken, szörnyetegek a bokorban..), sokat ijedezett, és idegesített h nem tudok vele normálisan dolgozni.
Úgyhogy gondoltam egyet (neszeneked félelem), és kimentem vele terepre egy negyed órára. Még sose voltam vele itt terepen, gondoltam sétálunk egy malackört. Aztán a sétából lett ügetés és lett vágta is, mert kint egész jó volt a talaj, úgyhogy végülis boldog voltam. Persze kábé hatszázszor megijedt, nyilván mert egyedül is voltunk, meg új hely is. De annyira jó volt, hogy ha meg is ijedt, nem vágtázott el, hanem csak odébbugrott vagy oldalazott, és amikor ráfogtam a szárra, rögtön megállt. Azt hiszem bízik bennem. És ennek annyira örülök! És emiatt énis meg tudok bízni benne, bármennyire is ijedezett, egy percig se féltem attól, hogy lebakol és otthagy. Ha valami félelmetes mellett mentünk el és megállt, az első noszogatásra továbbindult. A vágtája pedig a dombra fel szuper volt, azt hittem majd jól nekiindul, de szép kényelmes vágtában fel tudtunk menni, és ennek nagyon örültem. Lehet hogy bevezetem, hogy futószár és lelovaglás után kimegyünk mindig egy ilyen rövid terepkörre, hadd szokja.